Jegyben, egyben

Az eljegyzés, a házasságra való ígéret, a házasság előszobájának is tekinthető. Eljegyzés nélkül is lehet házasságot kötni, de szerintem a lányok 110%-a nagyon vágyik egy igazi, romantikus, letérdelős jelenetre. Az eljegyzési szertartás keretében a jegyesek általában jegyajándékot adnak egymásnak. A jegygyűrű hagyománya az angolszász kultúrkörből ered, általában ékkövet, gyémántot tartalmaz, és kísérőgyűrűnek hívják és a bal kézen szokás hordani, majd a házasságkötés után átkerül a jobb kéz, gyűrűsujjára.

A hagyományok szerint a vőlegénynek illik elmenni a menyasszony szüleihez, és az édesapától kell megkérnie a lány kezét. Manapság ez természetesen már nem kötelező, viszont mindenképpen egy tiszteletteljes gesztus a szülők felé. Elvált/különélő/özvegy szülők esetén mindkettőtől, vagy csak az egyiktől is kikérhető a lány, ezt helyzete válogatja.

Amikor az igen elhangzik, a hírt a menyasszony szüleivel szokás legelőször közölni, utánuk következnek a vőlegény szülei. Gyanítom, hogy manapság jóformán egyszerre tudhatják meg a technikának köszönhetően. Amennyiben a két család még nem ismeri egymást, úgy egy eljegyzési étkezésen, mindenképpen ajánlott bemutatni őket egymásnak, még a nagy nap előtt, A barátokat, ismerősöket sem nehéz értesíteni arról, hogy hamarosan esküvő lesz, hiszen a Facebook erre is egy kiváló lehetőséget nyújt.

Az eljegyzés időszakot manapság a párok nagy része arra használja, hogy felkészüljön az esküvőre. Többségük 1 éven belül meg is tartja a lagzit.

Azt, hogy mennyi ideig tarthat a jegyesség, semmilyen szabály nem írja elő.

Személy szerint egy fantasztikus dolognak tartom, mikor két szerelmes szív, eljegyzi egymást, hisz ez az első ígéret arra, hogy örökre együtt akarnak lenni. Persze ma már nem ritka, hogy valaki úgy bontogatja fel a jegyességeket, mint más a csokoládét, de azét szerencsére még nem ez a gyakoribb. A házasságkötések száma évől évre növekszik és ez az emberekbe vetett hitemet is kezdi visszaadni. Hisz egy házasságot nem csak addig kell fenntartani, amig minden rózsaszín, egyszer valamiért kimondjuk az igent, mivel hisszük, hogy azt az embert nekünk teremtették és hogy jóban-rosszban mindenen átsegítjük egymást egy életen át. Ezt az érzést kellene éveken át megőrizni, és nem megfutamodni, amikor éppen nem olyan jó, hanem 1000x annyira küzdeni. Persze minden helyzet más és senki feje felett nem szabad pálcát törni, de értsünk abban egyet, hogy szeretni és szeretve lenni a legcsodásabb dolgok a világmindenségben. Amikor pedig egy férfi úgy dönt, hogy felteszi a nagy kérdést, az a legszebb romantikus gesztus, amit mi nők valaha kaphatunk. Ezért ne sajnáljátok rá az energiát, hogy egyedi és emlékezetes legyen.

Az eljegyzés után javaslom a jegyesfotózást, hisz semmi nem őrzi jobban az emlékeket, mint a fényképek. Arról nem beszélve, hogy az esküvői meghívóra is kiválóan használhatóak.

Na, de mi a következő lépés? Nézzük a menetrendet, tervezzünk költségeket, álmodjuk meg együtt a nagy napot!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: