Időutazásra hív…

Egy kedves, közös barátunknak köszönhetően ismertem meg Bércesi Lászlót (DJ Gringo). Örömömre szolgált, hogy Veszprém megyei debütálásához én készíthettem vele az első bemutatkozó interjút. Laci pályája Pécsen indult, de a többit majd ő elmeséli. Olvassátok szeretettel.


  1. Hogy talált meg téged a DJ szakma? Mióta része az életednek?

Pályámat a 70-es évek végén a disco műfaj igazi kibontakozása idején kezdtem Pécsett.

Mivel mindig is érdekeltek a technikai újdonságok, ezért a híradástechnikai pályát választottam, ehhez társult a zene iránti rajongásom.

A sors a kezemre játszott, megismerkedtem a város egyik leghíresebb lemezlovasával. Ő vitt bele a disco akkori igazi világába, tőle lestem el, évek alatt azokat a fortélyokat, amivel igazi hangulatot, és ezzel egy varázslatos élményt lehet nyújtani a közönségnek.

Kezdetben technikusként dolgoztam nála. Ez persze hosszú éveket jelentett, de rengeteget tanultam, hiszen mindig valamilyen új berendezés megismerése, használata jelentett kihívást, az akkori műszaki forradalom robbanásszerű fejlődésével.

Bátran állíthatom, hogy bejártuk a Dél-Dunántúl jelentősebb városait produkciónkkal, illetve Pécs jelentősebb vendéglátó helyein is minden héten szerepeltünk.

90-es évek elejétől egyre több alkalommal álltam kollégám mellé a pulthoz és saját blokkal szórakoztattam a nagyérdeműt.

Egyenes út vezetett a saját műsor levezénylése felé. Átvettem a stafétabotot barátomtól és nyomdokain haladva számos élvezetes discot vezettem a város szórakozó helyein. (Olympia bár, Rózsakert, Mecsek cukrászda, Budapest Kertészeti Egyetem Klubja…..stb)

2. Esküvőket és egyéb rendezvényeket is vállalsz?

Az esküvői rendezvényeken kívül, céges és magánjellegű összejövetelek zenei produkciójának levezetése is szerepel repertoáromban (születésnap, házassági évforduló, leánybúcsú stb..)

3. A ceremóniákat is tudod hangosítani egy esküvő esetében?
Hogy zajlik a párral való egyeztetés nálad?

Természetesen, amennyiben felkérés érkezik, a ceremónia hangosítására, felszerelésem alkalmas az ilyen irányú kérések maradéktalan teljesítésére.

A párokkal való megbeszélés, egyeztetés során mindenképpen tájékozódom az igényekről. A kívánt zenei stílust megbeszéljük, hiszen a kedvelt trackeket minden esetben a kívánságok alapján állítom össze. Számomra elsődleges, hogy az igény szerinti felvételek forogjanak megkötések nélkül. Mivel a precizitás igen fontos számomra, a rendezvényt megelőzően 4-5 órával a helyszínre érkezem az alkalomhoz illő öltözetben. Elvégzem a beszerelést és a hangtechnika, fénytechnikai beállításokat.

4. Mire számíthat tőled a pár?

A pár számíthat egy igazi pörgős, látványos és egyben hangulatos video discora, amely megdobogtatja az amúgy mulatni vágyó pár és násznép szívét a nagy napon!

5. Szerinted melyik esküvőre ajánlatos zenekart és hova DJ-t hívni?

, Véleményem szerint, ha pár inkább az élőzenét kedveli és a násznép zöme is olyan összetételű (gondolok az idősebb korosztályra) akkor mindenképpen zenekart javasolnék. Amennyiben fiatalosok a szülők (40-50-es korosztály) és a násznép összetétele is olyan (sok fiatal barát, pörgős fiatalos társasság) akkor inkább dj szolgáltatást ajánlanék. Nem is beszélve az anyagi szempontokról.

6. Mit tanácsolsz a jegyeseknek, mire figyeljenek a zenei szolgáltató választáskor?

Mindenképpen elsődleges a személyes benyomás, a szolgáltató kompromisszum készsége, hiszen a megrendelő igényeit messzemenően figyelembe kell venni, és kiszolgálni. Gondolok itt az esetleges egyedi kérésekre. Természetesen az ár sem elhanyagolható és a mögötte rejlő produktum. Erre hívnám fel a figyelmet.

7. Ki tudnád emelni az egyik legemlékezetesebb, legkedvesebb esküvői történetedet?

2020-ban Somló-hegyen az utolsó megrendezhető esküvőn felfigyeltem egy igen aktívan táncoló idős 80-as éveiben járó úriemberre. Már kora délután is nagyon jól ropta a táncot, központi figurája volt az estnek. 10 óra környékén (11 óráig tarthatott a rendezvény) odajött hozzám és kért tőlem egy számot, amit biztosra vett, hogy nem tudom teljesíteni. Elmondta, hogy erre a számra lett anno szerelmes a nejébe és ez a szerelem a mai napig tart. Korda György Repülőtér című felvétele volt. Természetesen lejátszottam a kérést és sírva borultak párjával egymás nyakába. Számomra ez megható és egyben örömteli pillanat volt, hiszen kellemes perceket tudtam okozni egy idős párnak és egyben egy igazi nosztalgikus emléket.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: