Rólam

Rádonyi Dalma

A Pannon Egyetemen folytatott tanulmányaim során, mint az Egyetemünk újság főszerkesztője foghattam össze egy kb. 15 főből álló csapatot. Nagyon inspiráló volt számomra az ott végzett munka, hiszen egyszerre lehettem író, kreatív emberke és egy csapat motorja. Ezek a tényezők elég jól összefoglalják azt, hogy mi motivál engem igazán.

A marketinges diploma megszerzése után az EcoFamily marketinges csapatában kaptam helyet. Nyughatatlan természetem nem hagyott, azt éreztem, hogy szeretnék még tanulni valami ennél is pörgősebb és kreatívabb szakmát. Ezután eljutottam a Prestige Oktatási Stúdió esküvőszervező képzésére, ahol teljesen elhivatottá váltam az esküvők iránt. Majd elvégeztem a rendezvényszervező szakképzést is, melyet jeles bizonyítvánnyal zártam.
Hatalmas lendülettel és kitartással vetem bele magam mindenbe az életemben. Új célom, hogy az engem felkereső embereknek életük legvarázslatosabb napját hozzam el. Első körben Veszprém megyei rendezvényeket/esküvőket tudok vállalni, mivel úgy gondolom, hogy személyes találkozásokkal, közös helyszínbejárásokkal tud a munka a leghatékonyabban folyni. Mivel ezek a környéken élek, így ezt a területet jelöltem ki egyelőre magamnak. De természetesen szolgáltatókat az egész ország területére közvetítek, hiszen, mindenfelé vannak kapcsolataim. A tervezés, forgatókönyvezés fázisában pedig bármilyen videó hívásos módszer segítségével a rendelkezésetekre állok, bárhol legyetek is.


A magánéletben, minden szabad percemet a kutyusommal, Emmával töltök, aki egy 3 éves Golden retriever kislány. Feltétel nélküli szeretete semmihez nem fogható és ez feledteti velem a tényt, hogy a kedvenc ruhadarabjaimból egy perc alatt játszós ruhát csinál.

Emma

%d blogger ezt szereti: