Prom Night Films – a páratlan trió

Már régen felfigyeltünk arra, hogy a rendezvényvideók, különösen az esküvők és a szalagavatók terén, igen sok az egy kaptafára készülő videó, és ritka a 21. századi minőséget képviselő anyag.
Ebből kifolyólag pedig szinte kötelességünknek éreztük, hogy olyan szolgáltatást nyújtsunk ezeken a területeken, amelyek méltók az adott pillanat emelkedett hangulatához. Így létrehoztuk a PROM NIGHT FILMS márkát, és küldetésünknek nem kisebb célt tűztünk ki, mint, hogy kizárólag minőségi, modern „filmvásznon” látott anyagokat és ehhez passzoló fotókat készítsünk szerte az országban.

Völgyhídi Tavak – egy szuper helyszín

A tó esküvők tökéletes helyszíne nagy létszám esetén is. Az egybekelés megünneplése valósulhat meg a Balaton egyik legszebb helyén. A tó területén belül található egy 1 hektár nagyságú sziget. A parkolás a tó mellett közvetlenül megoldott, igényes mosdók és egy 60 fős szaletli kerültek kialakításra és lehetőség van főzésre, bográcsozásra.

Bemutatkozik Szalai Nikoletta, sminkmester

Szalai Nikoletta sminkessel egy esküvői csoportban ismerkedtem meg. Amint megláttam a munkáit, tudtam, hogy szeretném a csapatomba. Szerencsére erre ő is pozitívan reagált, így most örömmel mutatom be nektek Nikit. Keressétek bizalommal, amennyiben esküvői vagy bármilyen sminket szeretnétek.

Ha profi fodrászt keresel, jó helyen jársz!

Az oktatóm által sikerült kijutnom Törökországba, egy Nemzetközi szakmai megmérettetésre, ahol nagyon sokat tanulhattam a nemzetközileg elismert profi fodrászoktól. Tanulmányaimnak köszönhetően kiváló eredményeket értem el. Ezek közül kiemelném a konty készítéseket

Veszprém megyei helyszín-mustra

Veszprém megye nem csak azért a szívem csücske mert itt születtem és azóta is itt élek, hanem mert lenyűgöznek a benne rejlő lehetőségek. (Nyilván mindenki így van a saját otthonával.) De gondoljunk csak bele, a Somló-hegyi pincészetek, a csodás balatoni helyszínek, az eldugott tanyák, a tettrekész szállodák és persze az elmaradhatatlan családi birtokok (pl. Ajka Volcz Birtok).

Nászajándék

A nászajándék kérdése mind a pár, mind a vendégek szempontjából nehéz terület. Hisz a násznép nyilván valami hasznosat, értékeset szeretne adni, még akkor is, ha nem mindenki pénztárcája enged ugyanannyit.

A vérbeli hangulatfelelős: Molnár Ervin

Ervin kb. 10 évvel ezelőtt lett ismert számomra, hiszen ekkor láttam először a Pannon Várszínház egyik előadásában. Azóta rendszeres látogatója vagyok a tárulat darabjainak és Ervin színpadi megjelenése, a hangja már ismeretlenül is nagyon szimpatikussá tette számomra. Majd mikor esküvőszervező lettem és elkezdtem felépíteni a csapatomat, örömmel kerestem fel és nagyon boldoggá tett, hogy pozitívan reagált rá.

Mit egyen a násznép?

A helyszín a kulcs mindenhez. Nem véletlen, hogy a jó esküvő egyik sarkalatos pontja a helyszínválasztás. Rengeteg dolog befolyásolja pl. hogy mennyit utazzon a násznép, megoldható-e a szállás, éttermet szeretnénk vagy múzeumot, kultúrházat, hajót stb. Egyrészt nagyon fontos a megközelíthetőség és persze a megvalósíthatóság. Hisz egy 200 fős lagzit nehezen fognak egy kis Somlói pincészetbenBővebben: “Mit egyen a násznép?”